Jó régen találkoztunk már. Tudom, hogy adós vagyok egy halom történettel, de most csak ez a pénteki eset jár a fejemben. A tűzijáték. Na az mindig egy macerás dolog.

Akarok menni de nem is akarok menni, fülvédő kell. Pánik az meg majd a köbön, úgy félúton.

De ez most egy nagyon, nagyon „akarok menni” helyzet volt, mert az iskolában rendezték (Remember, remember, the 5th of November) és tudta, hogy ott lesz a legjobb barátja T..

Az a bizonyos T., aki meghívta őt még júniusban a szeptemberi szülinapi bulijára és ezt hallgattuk egész nyáron. Majd amikor elmaradt, akkor naponta, egészen októberig, amikor is végleg nyélbeütötték az ünneplést. Nagy volt az öröm. T. amolyan igazi barát, aki meghívta játszani magukhoz. Akihez mi is szívesen elengedtük, már nem is egyszer.

Szóval hol is tartottam? Tűzijáték.

A gondok már itthon kezdődtek. Eltűnt ugyanis Cs. tavaly vásárolt villogós csudakardja. Basszus.

Aztán odaérve kiderül, hogy az okos anyja otthonfelejtette a fülvédőt. (...)

A pontot meg az teszi fel az i-re, hogy a beígért új csodaszablya már elfogyott a helyszínen, nem tudunk másikat venni.

Gondolhatja, gombóc a torkomban. Mi lesz még itt?

A puffogtatás is elkezdődik, gyerek görcsben, fülét betapasztva rémülten áll közöttünk. Aggódva les, mi van, ha ránk esik a szikra. Apja elmegy, keres egy pár papír rakétamaradványt, mutogatja neki, nyugtatja. Aztán jön a csoda. Megjelenik mellettünk T. és minden megváltozik. Cs. először ugrálni kezd örömében, majd mint egy karmester elkezdi vezényelni a színes rakétákat. Mondja is közben: bumm, puff.

Látszik rajta, hogy hangos neki – a kapucnit és a sapkát szorosan magán tartja -, de élvezi. Szinte táncol.

Bumm, puff – integet a rakétáknak. Csatt, durr - kapucni leesik, de nem izgatja. Szinte nem is tudom követni ahogy lengeti a karjait.

Ilyet még sosem láttam.

Aztán az utolsó hatalmas szikraáradat után, mikor mindenki indul hazafelé még megöleli a barátját.

Megöleli.

Tudja, néha úgy látom, hogy a következő mérföldkő még baromi messze van és legszívesebben lerogynék az út közepén. Aztán meg egyszerre szárnyakat kapunk és magunk mögött hagyunk rögtön kettőt is.

Hát így megy ez mostanában.