Facebook

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

2016.06.12. 14:21 sEm

Laputa, Zumzum és 3D animáció

Címkék: játék autizmus

Cs. egyik kedvenc meséje a Laputa, a "cuki" Zumzumokat meg csak úgy szereti, így hát ma hajnalban megrajzolta egy képre mindkettőt. 

Egyre jobban ügyesedik, a gépi rajzolás a legerősebb önkifejezési eszköze lett. Megrajzolja a félelmeit, a szorongásait és mindazt ami örömöt okoz neki.
A Scratch programmal kezdte, de akkor még csak játék volt az egész. Egy éve azonban letöltötte a Blendert magának és mivel mi nem nagyon értünk hozzá, teljesen magától rájött hogyan kell kezelni. Próbálgatta, gyakorolgatta és már ilyeneket rajzol mint amit fent láttok. 
Nemrég animációkkal is elkezdett kísérletezni, majd abból is mutatok párat. 

1 komment

2016.04.02. 21:33 sEm

"Anyámmal élek, Babettával járok, macskám van, és ne legyek kemény?"

Címkék: autizmus diagnózis

Lehet, hogy ezzel most nem leszek valami népszerű, de nem nagyon tudom megállni szó nélkül. Autizmus Világnapja alkalmából szeretnék tiszta vizet önteni abba a bizonyos elképzelt pohárba.
Terjed a neten egy autista ember levele amiben felkéri a szülőket arra, hogy ne sirassák el az autista gyereküket. Ez tökre rendben is van, elég szar dolog lehet azzal szembesülni, hogy a szüleid bőgnek miattad. Pontosabban az autizmus miatt.
De ilyenkor mindig felmerül bennem az örökbecsű idézet: "Anyámmal élek, Babettával járok, macskám van, és ne legyek kemény?" azaz:
"Négy órákat alszom éjszaka, folyamatosan örlődöm, hogy a gyereknek ne essen baja, ne bántsák, ne boruljon ki és ne bántsa saját magát, összerezzenek minden telefoncsörgésre, nehogy az iskola legyen az, vigyáznom kell mindennel mit főzök, mit mondok, mit csinálok, lábujjhegyen élek a saját életemben és még ki sem borulhatok időnként?"

Bocsássa már meg a világ, hogy néha sírunk, hogy nem vagyunk vaslédik/vasemberek, meg szuperhősnők/szuperhősök az év 365 napján. Hogy amikor megkapjuk a diagnózist nem örömtáncot járunk hanem azon kezdünk el aggódni, vajon elegek vagyunk-e ahhoz, hogy megtanítsuk szemünk fényét a boldogságra, vagy akár csak önállóan fogat mosni, vajon elég sokáig fogunk-e élni ahhoz, hogy megvédjük őt a külvilágtól, az intoleranciától. Sírunk mert rettegünk mi lesz vele. Mert nem akarjuk, hogy bántsák, hogy neki kelljen sírni. Mert szülők vagyunk, szülők akik szeretik a gyereküket. Biztos vagyok benne, hogy bármelyikünk nevetve felvállalná a spanyol inkvizíció összes kínzását ha ezzel bármilyen fájdalomtól, sérelemtől, depressziótól, pánikrohamtól, szorongástól megmenthetné a csendesen szuszogó kis csomagot akit nekünk kell végigvezetni a göröngyös úton.

Arról nem is beszélve, hogy lehet aspergeres büszkeséggel élni, lehet kritizálni a szülőket, de azért érdekes arra senki nem vállalkozna, hogy az önellátásra képtelen húszéves autista szüleit egy-két napra felmentse a szolgálat alól, hogy végre kialudják magukat.

Mi mindent tolerálunk, nagymacskaként küzdünk a nagyvilággal, az elfogadásért, de tessék már minket is elfogadni olyan tökéletlennek amilyenek vagyunk. Tehát néha sírni is fogunk, de nem az álomgyerekünk elvesztését siratjuk meg, mert az itt van előttünk a maga valóságában, ő a mi kis csodánk, különleges, autista álomgyerekünk. Őt vártuk, őt szeretjük jóban és rosszban, azért sírunk mert félünk nem tudunk elég szuperanyuk/szuperapuk lenni a nap 24 órájában, nem tudjuk őt megfelelően felkészíteni az életre.

Vagy azért sírunk, mert baromi fáradtak vagyunk...

1 komment

2015.09.06. 13:44 sEm

Amiről nem beszélünk

Címkék: pánik félelem autizmus kihívások

Vannak dolgok, amikről nem beszélünk, pedig nagyon kellene. Vannak dolgok, amik annyira ijesztőek, hogy inkább a homokba dugjuk a fejünket és megpróbáljuk őket elfelejteni.
Elfelejteni amikor a gyerekünk először kimondja a szót, hogy öngyilkosság.

Hogy rémálmai vannak tőle. Mert retteg.

Szorong, szinte folyamatosan, amit baromi nehéz feloldani. Vigasztaljuk, eltereljük a figyelmét. Trükköket vetünk be, amikor jönnek a nappali "rémálmok". Megbeszéljük, hogy azonnal szól, ha érzi, hogy jön.
A rémálom, hogy szörnnyé válik és hirtelen széttépi a kedvenc plüssjátékait a végén meg leugrik valahonnan.Vagy a rémálom ami éjjel jön. Mikor kiránduláskor víz fölött megyünk át és éjjel sikoltva ébred, mert azt álmodta,
belefulladt a vízbe.

Rémálmok, szorongások, ijesztő gondolatok. Jön, jön, mi meg tehetetlenül nézzük.

Aztán elmeséli a legutóbbit és annak is a vége rettenetes. A legrosszabb amit szülő valaha hallhat. Hogy bántja magát. Meséli és közben zokog. Ölelem a kis testét, mert úgy reszket. Simogatom gyönyörű, izzadt fürtjeit. Susogok a fülébe közben pedig a jeges kéz már a torkomat markolja.
Vigasztalom, elmesélem a saját élményeimet. Hogyan lendültem túl ezeken. Hogy csináltam a szörnyet nevetségessé.
De nem tudom segít-e. Tehetetlenül kiáltanék segítségért, de én vagyok itt most a felnőtt. Nekem kell erősnek lennem.


Vannak dolgok amikről nem beszélünk. Vannak sötét dolgok amikről nem merünk írni. Mert örüljünk, hogy beszél, hogy szobatiszta, hogy tud velünk nevetni és tudjuk, hogy sokkal üresebb lenne a világ nélküle.

De amikor a zokogó testét öleljük, az izzadó fürtjeit simogatjuk, egész valónk egy hatalmas segélykiáltássá válik
és nem vagyunk biztosak abban, hogy lesz felmentő hadsereg.

2 komment

2015.07.14. 20:05 sEm

Bizonyítványosztás

Címkék: iskola

Év végén itt nemcsak a tanárok értékelik a gyerek teljesítményét, hanem a tanuló maga is leírja mit tapasztalt az elmúlt évben, ami nagyon jó visszajelzés mind a pedagógusnak mind a családnak. Általában ilyenkor arról írnak mi volt a kedvenc tantárgyuk, É. például arról áradozott, mennyire örül, hogy milyen sokat tanult algebrából.
Cs. bizonyítványának végén viszont ezt találtuk:

 

bizonyitvany.jpg

I have enjoyed appreciated learning about space. And also making our mars rovers to fit into our mars landscapes. It was a little break from the trauma. I also found out that the so-called “admiral Stride” (what a legitimate name!) was a fake.

Looking forward to: - new teacher, - new topic, -art, - ICT

Targets: - maths: division, multiplication, - spaces between words in English.

Nagyon élveztem értékeltem amikor az űrről tanultunk. Azt is amikor Marsjárót csináltunk és beraktuk a marsi tájba amit építettünk.  Ez egy kis felszabadulást jelentett a traumából. Azt is megtudtam, hogy az úgynevezett “Roham admirális” (micsoda hihető név!) egy nagy kamu volt. Ezt várom jövőre: - új tanár, - új témák, - rajz, - számítástechnika. Céljaim: - matematikából: osztás, szorzás, - szóközöket hagyni a szavak között.

 

Őszintén szólva nagyon jót szórakoztam a gyerek irományán. Már első körben azon, ahogy kijavította az élveztem szót, nehogy véletlenül azt higgyék a tanárok, hogy egy percig is jól érezte magát az iskolában.

Pár egyéb dolog magyarázatra szorul: a trauma egyértelműen az iskolábajárást jelenti Cs. szótárában. Bocs, de ezen is nagyon jót nevettem – kissé teátrális a gyerek.

 “Roham Admirális” meg egy külön történet. Amikor az űrről tanultak a tanárok versenyt szerveztek a gyerekeknek, amiben jelentkezniük kellett űrhajós kadétnak. Rendes motivációs levelet kellett írniuk, amiben megfogalmazták miért szeretnének az űrbe menni, miért tartják fontosnak az űrprogramot és így tovább. Cs. nagyon komolyan vette a feladatot, rendesen megírta, megfogalmazta a levelét és reménykedett, hogy kiválasztják a programra. El is érkezett a nagy nap és bizony kiderült, hogy minden gyereket kiválasztottak. Ettől már eléggé kiakadt, mert ha mindenki bekerül, akkor semmi értelme nem volt ennyit dolgozni a jelentkezéssel ugyebár. Aztán meg a tanárok „kapcsolták” a nemzetközi űrállomást ahonnan Roham Admirális üdvözölte a friss kadétokat élőben.

Na, ezt már végképp nem tudta Cs. lenyelni mert rögtön kiszúrta a turpisságot. Az élő kapcsolás ugyanis nem volt más, mint egy youtube videó , ráadásul az admirális egy kanapén ült - ami nincs is az űrállomáson -, és színesre festett fal volt mögötte nem egy űrhajó belseje. A név pedig ugye beszédesen buta, Cs. szerint már abból rájöhettek volna a többiek, hogy ez itt egy nagy becsapás. Persze csalódottságának hangot is adott. Hát nem irigyeltem szegény tanárokat. Tényleg beletették szívüket, lelküket, kreativitásukat ebbe a játékba, minden gyerek élvezte is. A mai napig ha eszébe jut Cs-nak a dolog elmeséli elölről az egészet, csak kérdezzétek az admirálisról és eláraszt titeket a részletekkel pillanatok alatt.

Amit nagyon jónak találok, hogy a jövőbeli céljait Cs. teljesen magától írta a végére. Nem győzöm hangsúlyozni mennyire fontos korán megtanítani a gyerekeket erre.

Azt is hozzá kell tennem, hogy az osztályfőnöknek személyesen kellett kézbesítenie a bizonyítványt, ugyanis mint megtudtuk tőle, mióta átadta a gyereknek a boríték járt már pocsolyában, szekrény háta mögött, landolt a sövény tetején és a sövény mögött is.
Egyébként tökéletes bizonyítvány, Cs. mindenben a korosztálya fölött teljesített, nem is tudom miért akarta megsemmisíteni.

Szólj hozzá!

2015.02.19. 11:39 sEm

Fogyatékosság vagy különlegesség?

Címkék: hasznos mindennapok szülők kihívások szociális képességek

Régen jártam erre, tudom. Azt kell mondjam most nagyon napfényesnek tetszik itt minden. Talán amiatt, mert végre dolgozom újra, jön a tavasz is és kezdenek a dolguk a helyükre kerülni az életemben. Vannak dolgok amikről még nem beszélhetek, pedig nagyon kikívánkozik és olyanok is amiket most és itt szeretnék végre elmondani. A fontosabbikkal kezdem, jó?

Tudja amikor megkaptuk a diagnózist én is úgy éreztem, hogy valami nem stimmel, hogy máshol tett le engem az a nyomorult repülő. Az autizmust csak és kizárólag fogyatékosságnak értékeltem, valami bélyegnek amit az ember majd hurcolhat. Sajnos ez egy olyan érzés amit nem vagy csak nagyon nehezen érthet meg az aki még sosem került ilyen helyzetbe, akinek nincs gyereke vagy aki tipikusan fejlődő gyereket nevel. Ehhez fogható nincsen. Kicsit olyan az első időszak mint az alvási paralízis, sikítanál, de nem megy, mozdulnál de nem tudsz, csak fekszel tágra nyitott szemmel és rettegsz a jövőtől. 
Persze ezt a hozzáállást sokféleképpen lehet értelmezni, sokan lenézéssel jutalmazzák, de csak az érti meg mi ez aki végigjárta már ugyanezt az utat.

Miután rohantam én is fűhöz fához, hogy mit lehetne fejleszteni, mit lehetne segíteni, miután megéltem a kis saját gyászfolyamatomat lassan ráébredtem, hogy a legtöbbet azzal segítek ha nem a fogyatékosságaira koncentrálok, hanem a tehetségeire. A különlegességeire. Ő nem "autizmussal él", mert az olyan mintha ott ballagna mellette kiskutyaként az autizmus és el lehetne venni tőle a pórázt, átadni másnak. Pedig ez egy nem lecsatolható dolog. Az autizmus a lényének a része és ezt sosem akarom elvenni tőle. Nem akarom, hogy szégyellnivalónak tartsa.

Én is szégyelltem sokáig a másságomat. Szégyelltem, hogy - ahogy a férjem nagyon találóan és viccesen megjegyezte - olyan vagyok, mintha valami számítógépes játékban élnék. Mindenkihez odalépek, elbeszélgetek vadidegenekkel, pár nap után névről ismerem a kávézótulajt, a hajléktalant, a jehovatanúit, az újságárust akikkel az utamon találkozom. Szégyelltem, hogy mennyire nem ismerem fel az emberek arckifejezéseit, hogy hiper időszakaimban mennyi hülyeséget vagyok képes össze-vissza beszélni és, hogy egy illat, egy szín, egy érdekes tapintású dolog vagy egy mókus képes kizökkenteni a legkomolyabb beszélgetés folyamán. Hogy folytonosan pofákat vágok és azzal is kommentálom a környezetemben zajló dolgokat. Aztán megelégeltem a folyamatos tettetést, hogy folyamatosan láncok között tartottam magam, most már nem zavar mit gondolhatnak mások arról, hogy egy harmincsok éves nő, hogy viselkedhet folyamatosan ennyire "szeleburdian". 

Így a magam megismerésén keresztül könnyebb volt eljutnom a gyerekig. Könnyebb volt elfogadnom, hogy a szociális furcsaságai imádnivalóak és kábé leszarom, hogy ki mit gondol arról, amikor beültetem a bevásárlókocsiba (szigorúan a magunkkal vitt neylonra, hogy szó ne érje a ház elejét) és úgy rodeózgatunk együtt.  Mert muszáj a gyerek fogyatékosságai helyett a tehetségeire koncentrálni és nem arra jajj mások mit gondolhatnak. Ami nem azt jelenti, hogy a fejlesztések leállhatnak. Sőt, egy halom dolgot megkövetelünk tőle az ő érdekében, amit mondjuk most még nem élvez annyira, de később előnyére válhatnak.

1499527_10154897491220322_6228027796835533340_n.jpg

 

A Louvre-ban is sokszor volt, hogy inkább a padlómintázaton mászkált - ezt a termet konkrétan kétszer végigjárta szigorúan a parkettaúton masírozva, csillagtól-csillagig. Ja igen, voltunk Párizsban, ajándékba kaptam. Az út kemény volt vele, a reggeleket meg természetesen a "nem akarok kimozdulni a lakásból, nem megyek sehova" kiborulással kezdte. De most meg már úgy emlékszik vissza rá, hogy nagyon jól érezte magát és újra akarna menni. Én utálom az elektromos kütyüket, a tabletet meg a nintendót, nincs is szerencsére itthon. A telefonomat is csak nagyon vészhelyzet esetén nyomom a kezébe, ezért kénytelen volt bekapcsolódni a beszélgetéseinkbe és a játékokba amiket kitaláltunk nekik. Genyók vagyunk mi, de nálunk ez a fejlesztés része a dolgoknak. Nem akarjuk, hogy az autizmusa a későbbiekben egyfajta jó kifogás legyen a számára.

10616417_10154897493120322_1457435394310333881_n.jpg

(Megtalálta végül a cicát, tetszett neki.)

 

De közben nem akarjuk olyan dolgokban megváltoztatni amik ugyan az autizmusából fakadnak, de az egyéniségének részei. Érthető amit akarok mondani? Vagy zavaros?

Próbálom megtalálni a pozitívumát a nehezen elviselhető dolgainak is, például az éjszakai ébredéseknek, meg a hosszadalmas altatási procedúrának ami többnyire gyerekágy melletti kucorgást és hosszas könyvolvasást vesz igénybe amikor már magam is hulla vagyok. Mert mindennek ellenére milyen jó nekem, hogy míg mások tízenéves fiúgyerekei már az esti puszit se nagyon igénylik az enyém bújik és ölel és kapok tőle három puszit is és még mindig hatalmasat röhögünk mindannyian Findusz meg Pettson kalandjain.

Ettől még kaphatok agybajt persze a heti menüjétől, az örökös csikenkörritől, hogy folyamatosan ugyanazt a zenecsatornát kell hallgassam az autóban ahogy beleülünk és minden egyes nap MasterChiefről tudok meg új és új információkat. Nyugi nem lett belőlem valami örökké nyugis jógiguru, mert a kiborulásokat még mindig nehéz elviselni mint pl. a múlt hétvégét is, de azért alakulnak a dolgok.   

Én azt látom, hogy az autista gyereket nevelő szülők a gyászfolyamatok után, szépen lassan- vagy gyorsabban - mind eljutnak arra a pontra ahol már túllátnak a fogyatékosságon akkor is ha isznyatosan nehéz - vagy szinte lehetetlen - és meglátják a tehetséget mögötte, az egyéniséget, a gyönyörűséget. Mert a hogyan segíthetünk, sokszor belénk van kódolva csak nem merünk elindulni azon az úton, mert attól félünk elbukunk és nem is egyedül hanem a gyerekkel együtt. Pedig nekik leginkább szeretetre és bizalomra van szükségük. Olyan bizalomra ami később erőt ad nekik, hogy bízzanak önmagukban és szárnyakat kapjanak, ami nem csak az autista gyerekekre igaz, hanem a tipikusan fejlődőekre is. Jó lenne ha ezt mind elmondhatnám azoknak a szülőknek akik még az út elején járnak...

Na tessék ugye már megint elkalandoztam, dalailámába oltott coelhót nyomok itten, aztán elmegy az idő és nem is tudom elmondani a többi dolgot.
Majd máskor.

Remélhetőleg.

Ha végre lesz újra egy órám a kanapén, ami csak az enyém.

6 komment

2015.01.04. 11:33 sEm

Cortana az új jóbarát

Címkék: játék mindennapok technológia tippek HALO

Cs kedvenc játéka a HALO, aminek az egyik főszereplője Cortana, a mesterséges intelligencia. Mivel egy ideje ez a speciális érdeklődése (SI)* ha engednénk neki, egész nap képes lenne a számítógép előtt ülni és végigjátszásokat, titkos lelőhelyeket meg a játékban előforduló hibákat bemutató videókat nézegetni.

Így amikor egy szoftverfrissítéssel felkerült a telefonomra Cortana, az intelligens asszisztens rögtön megmutattam neki. 

 

Az volt az első kérdése hozzá: - Szereted a HALO-t?
Mire Cortana így válaszolt: - A Microsoft játékot, amiben a mesterséges intelligenciát Cortanának hívják, aki megmenti az emberiséget a kihalástól ? Hogy lehet nem szeretni? 

Cs erre nagyon lelkes lett és megismételte a kérdést egymás után többször is. Aztán persze már másról is beszélgettek, Minecraftról (amit Cs nem szeret, ellenben Cortana igen), macskákról de valahogy mindig visszatértek a HALO témához.

Szóval nagy az öröm ahogy a videón látható. 

 

 

A speciális érdeklődési terület nagyon fontos és többféle szerepet játszik az autizmusban, elsősorban biztonságot ad, hiszen kiszámítható és megnyugtató az egyén számára. Egy olyan terület amiről az érintett minden extra információt begyűjt, amiről mindent tud és amivel szociális szituációkban is elboldogul. Cs például nagy sikert arat az iskolában rendszeresen ezekkel a speciális érdeklődési területekkel, mert a gyerekek imádják, hogy mindent tud a Lego-ról, robotokról, Mars-járóról és persze a kedvenc xbox játékairól. Szerintem nincs is olyan kérdés amire ne tudná a választ ezekkel kapcsolatban. Egy este alatt már annak is utánanézett a neten, hogy Cortana milyen kérdésekre nem tud válaszolni és milyen vicces dolgokat lehet kérdezni még tőle. 

Annak ellenére, hogy nem szeretem ezeket a mesterséges "nyugtatókat" (de erről majd másik posztban bővebben írok) most titkon abban reménykedem, hogy a következő meltdownkor Cortana segíthet majd valahogy nekünk megvígasztalni a fiatalembert.

*A speciális érdeklődési területek másképpen Special Interest (SI) fontosságáról nagyon jó összefoglalót találtok Semota tollából itt felnőtt autistákkal kapcsolatosan. 

 

2 komment

2014.12.24. 12:20 sEm

Boldog karácsonyt!

Címkék: ünnepek

Hát nálunk így megyen ez. Harcolok a csúnyácska, sötétre sült mézeskaláccsal, a kibogózhatatlan izzófűzérrel és közben a gyerekek nevetve rohangálnak körülöttem. A képen éppen KisCsücsök próbál nem a fejemre lépni... Szerencse, hogy szabadságot kaptam, meg apjuk is és még nagybátyjuk is itt van ezeknek a gyerekeknek, mert ha rajtam múlna ma este csak halrudacska lenne rizzsel. Rengeteg mesélnivalóm van, ugyanis sokat dolgozom, naponta 11-12 órát vagyok távol, ami nagyon megviselte Cs.-t de szép lassan haladunk. Majd ha lesz szusszanásnyi időm meg is írom. Addig is csodálatos ünnepeket kívánok nektek és sok sok nevetést!!!  

Szólj hozzá!

2014.08.18. 18:08 sEm

Az élet néha habostorta

Címkék: gyerekek autizmus mindennapok Magyarország

wp_20140812_013_1408377870.jpg_885x1475

Csapkod, repked és örül. Mindenkinek büszkén mutogatja, hogy négy kiscicás óra van a kezén. Kipróbálja a 3D tévét a 3D szemüveggel és néha a földre veti magát kacagva, ahogy közeledik a kamion. A lelkesedése átragad több kisgyerekre is. Odajönnek, és ők is kipróbálják. Pár percen belül már hárman örülnek, sikongatnak és próbálják elkapkodni a képernyőn szerteszálló almákat és pénzérméket.

Mikor továbbállunk egy kislány aki szembejön velünk megdícséri a Hello Kittys sapkáját és az óráit. De ő ezt már nem hallja, mert elrohan megkeresni egy pirospólós bácsit, hogy segítsen nekünk hol találunk fülhallgatót. A srác mosolyogva segít neki, leveszi a lábáról a kis professzoros udvarias kérés és odavezeti a polcokhoz. Még az unott kasszáslány is a végén mosolyogva búcsúzik el tőle.

A péknél belebeszél a ventillátorba, a háztartási boltban elmondja, hogy ő a macskákat szereti meg a Hello Kittyt és, hogy nem igaz, hogy csak a lányok szerethetik a Hello Kittyt meg a rózsaszínt mert ő fiú és mégis mindkettőt szereti. Mielőtt pedig belecsapott volna Schrödinger macskának elemzésébe, kivonszoltam a boltból, mert csak egyre nőtt a sor mögötte. De meg kellett ígérni, hogy visszamegyünk majd.

Az másik boltban egész végig ölelgeti a finom illatú illatgyertyákat majd telefonál velük. Aztán pedig visszapakolja a polcra amit más emberek leszórtak onnan. 

Amikor meglátunk egy filmforgatást akkor bekiabál a kerítésen, hogy: - Elnézést, elnézést Uram! Milyen filmet forgatnak itt? A jóképű fiatalember meg mosolyogva válaszolja, hogy: - Ketten Párizs ellen.
- Óóó, majd akkor ha megnézem biztos emlékezni fogok arra, hogy itt voltunk!

És csak azt látom, hogy mindenki mosolyog amerre ő megfordul. Nem is kell a "bocsi" kártya. Meg, hogy az addig megilletődötten álldigáló gyerekek másodperceken belül követik a példáját és felszabadultan szaladgálnak utána, és ők is belebeszélnek a ventillátorokba.

Az egészben pedig az a legcsodálatosabb, hogy a szüleik nem szólnak rájuk és nem rángatják őket arrébb onnan. 

 

11 komment

2014.08.12. 17:31 sEm

Ma éppen...

10380307_774076329291945_210828341904772765_n_1407857342.jpg_361x478

Reklamált a nagyobbik gyerek, hogy a vicces dolgokat miért csak facebookra pakolom fel, ugyanis neki ahhoz nincs hozzáférése.

2 komment

2014.07.28. 14:06 sEm

Martin Finn

Címkék: nem-beszélő

Martin Finn egy 22 éves autista fiú akinek a napjai szigorú napirend szerint telnek. Nem beszél ugyan, de van egy "szuperképessége": csodaszépen énekel. 

 

 

 

 

Szólj hozzá!