Állandó oldalak

Facebook

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

2013.03.19. 11:07 sEm

Minden azzal kezdődött, hogy csörgött a telefonom

Címkék: pánik autizmus dühroham

...akkor már minden nap számítottam rá. Olyan tizenegy és fél tizenkettő között volt várható a hívás. Rápillantottam a számra és láttam, hogy helyi, már fel se kellett volna vennem, elég lett volna elindulni.

Kedves női hang a vonal másik végén: - Mrs. X.? Mrs. B. a kisfia tanítónője kért, hogy hívjam fel, jöjjön be érte az iskolába.

- Igen én vagyok, köszönöm, rohanok is.

014

Beszűkül a világ. Hallom ahogy dübög a vér az ereimben. Szandál, kulcs, telefon, táska - konyhába még benyitok egy almáért - ajtó nyit, ajtó bezár, lépcsők... rohanás.

Miközben dobom be a kulcsot meg az almát a táskába, már a sarkon is vagyok. Autó jön? Nem jön. Futás át, fel a dombra. Kotrom a telefont. Gyors hívás a férjnek: - Szia én vagyok (...) megint mennem kell érte (...) nem, nem mondták meg mit csinált (...) rendben, nyugodt vagyok, de mi lesz így?(...) már az uszodánál vagyok (...) aha, aha. Most leteszem, futok kicsit. (...) , majd hívlak, hogy mi volt...

Fel a meredekebb dombra, itt már eléggé kapkodom a levegőt. Miért nincs egy bringám legalább ilyen esetekre?

 

Már látom az iskolát. Csapzottan rontok be a recepcióra, próbálok mosolyogni de csak valami fintor sikerül. Aranyosak, be sem kell most írnom magam, majd visszafelé. Intenek, hogy szaladjak csak.

Nincs az osztályteremben, az asszisztens tanítónéni mondja, hogy a különteremben vannak.

Benyitok. Ott a két SNI tanárnő. Egyikük az ölében fogja a gyereket akin nincs cipő. Tiszta görcsben van. A karja szorosan összefonva, a fejét a mellére hajtja. Nem is emeli fel mikor belépek. Mosoly, halk "Hello!" -t nyögök, majd a táskámat ledobva, letérdepelek melléjük a földre.

Csendesen duruzsolva beszélni kezdek hozzá: - Szia Kicsim. Itt vagyok. Hívtak a tanítónénik, hogy nem érzed jól magad!

A válasz fuldokolva érkezik: - Elvették a cipőmet...

Ránézek a tanítónénikre és tolmácsolom nekik mit mondott a gyerek. Ők válaszolnak.

- Tudod kicsim azt mondják azért vették el, mert megrúgtad Mrs. M-t.

Fal. Fal... ismét falakba ütközöm... Válasz nincs, csak könnyek, összeszorított száj és ökölbeszorított kéz...

Kotorni kezdek a táskámban.

- Hoztam neked egy almát, de ha szomjas vagy, hozok vizet. Szeretnél vizet?

- Igen - gyengécske válasz, de megteszi.

Csak nézne fel végre!

- Itt a kulacsod és az alma.

Végre felemeli a fejét. Tikkel, nagyon erősen, nagyon gyorsan, de rámnéz. Átkéredzkedik az ölembe.

Míg az almát eszi, meg tudjuk beszélni a tanárnőkkel, hogy mi történt. Nagyon szánalmasan nézhetek, mert többször biztosítanak arról, hogy nagyon szeretnének segíteni. Hirtelen elunja az almázást, felpattan és a könyvespolchoz megy. Elkezd lerámolni. Közelebb megyek, de nem állok fel, a földön maradok, mert nem akarok fölé tornyosulni.

- Figyelj ez most így nem lesz jó amit csinálsz.

Tudja, érzi, még mindig tiszta görcs, de csinálja tovább. Közbe-közbe morog valamit arról torokhangon, hogy ő mérges és nem adják vissza a cipőjét.

- Inkább meséld el nekem mi volt ma az iskolában. Közben felvesszük a cipődet és összecsomagolunk.

Ráveszem lassan, hogy pakoljon vissza, aztán végre leül, végre ott a cipő, végre indulhatunk. Megköszönünk mindent a tanároknak, ő is szépen elköszön mintha mi sem történt volna.

Kifelé menet beírom őt a könyvbe, meg magamat is. Kint megfogom a kezét. Oldódik. Érzem.

- Tudod mi lesz most hogyha hazamegyünk?

- Levesszük a cipőnket, megmossuk a kezünket...

Igen. Ez lesz. De mi lesz holnap vagy holnapután? Megint jön a telefon?

Nem tudom.

2011. január

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://autizmusmesek.blog.hu/api/trackback/id/tr85144317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.