Tudja, minden nap baromi szerencsésnek érzem magam a suli miatt, ahova Cs. jár. Minden könnyebb mióta megkapta a gyerek a speciális tanrendet, az iskola meg a támogatást a gyerek után, hogy fel tudjanak mellé venni egy segédtanerőt.
Sokára találták meg az igazit, de Mr. T. lett a mi csodatévő védangyalunk, aki tényleg ért Cs. nyelvén. Sokat is javult azóta a helyzet.
Ma viszont elkapott minket egy idősebb, helyettesítő tanítónéni. Merthogy Cs. úgy viselkedett a suliban ami tűrhetetlen és azért mondja el nekem, mert bizony ha ő lenne az anyja, akkor ő erről tudni szeretne. Csak mondta mondta, de a lényege az volt, hogy baromira nem neveltem meg a kölkömet és kapjam már össze magam, mert hogy a gyereknek komoly dühkitörése volt és ezt mondta meg azt mondta és ő nem azért van itt, hogy ilyeneket kelljen eltűrnie. Aztán mikor a férjem is megjelent mellettünk, kicsit leszállt rólam és kezdett kibontakozni a történet.
Elmondta, hogy órán két egymást metsző halmazt rajzolt a táblára és megkérdezte a gyereket, hogy mi ez.
Cs. meg rávágta, hogy popsi. Erre persze minden gyerek nevetett.
Őszinte leszek, nekem is elég nehéz volt elnyomnom a nevetést. Miért pont Cs-t kérdezte meg, hogy mi ez?
Mindemellett eléggé bántott az ügy, mert tudja én is melóztam gyerekekkel ásatáson, meg régészeti bemutatón és tényleg nehéz úgy tanítani őket, hogy folyton hülyülnek, teljesen igazat adtam neki. Sokszor elnézést kértem, a dühkitörés miatt meg főleg, mert az tényleg olyan dolog, amit nehéz kordábantartani itthon is ha előfordul.
Nem igazán értettem azonban, hogy miért volt a dühkitörés, vajon a nevetés miatt vagy miért? Aztán itthon kibukott a szög a zsákból. Kérdeztem Cs-t, hogy mi volt azzal a popsival az iskolában.
- De, hát tényleg olyan volt mint egy popsi...
- Értem, de ugye tudod, ilyet nem mondunk az órán. Jó?
- Aha, jó.
- Miért veszekedtél utána?
- Nem utána csináltam. Hanem legalább háromperccel utána.
- ???
- Beállított a tanárnéni a sarokba legalább három percig. Megfordítottam a homokórámat és vége is lett és még utána is sokáig ott álltam.
Aha, tehát ezért rágott be, érthető. Nem volt ott Mr. T. sem a közelben. Ráadásul kiderült, hogy ahányszor hátranézett, annyival lett hosszabb a büntetése.
Nem vagyok mérges. Ez a tanítónéni idős, régivágású, számára egyértelmű volt, hogy a rendbontót sarokba kell állítani, a gond az esetünkben csak az, hogy a rendbontó nem igazán érti, hogy most akkor mi van.
Ez sajnos egy alapvető probléma a magasan funkcionáló autista gyerekek esetében: teljesen jól működnek, nem feltünő a másságuk, ezért sokkal többet várnak el tőlük, mint amire igazán képesek.
(De most komolyan, titeket mire emlékeztet a fent bemutatott halmaz?:))